Állapotfelmérés

                                                        

Bioenergia mérésével (Dr. Voll módszer) feltérképezhető a szervezet állapota, mely alapján megállapítható, hogy mi hiányzik a szervezetből.


 Dr. Reinhold Voll olyan terápiás módszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi a nyugati orvoslás számára a klasszikus kínai akupunktúra-diagnosztika és terápia megértését, objektívé tételét.

Dr. Voll
A klasszikus kínai akupunktúra alaptézise: az egészség, az élő szervezet egyensúlya.

A természetben minden mozog, változik: a nappal és éjjel, az erős és gyenge, avilágos és sötét, a jang és a jin, az élő szervezetben az egészség és betegség. Ez utóbbit felfoghatjuk úgy, mint egy energetikai rendszert, amelyben az energia szüntelenül áramlik, s ahol a statikus állapot a halál.
Az egészséges szervezetben az energia nímusának és természetének megfelelő irányba halad - ezt harmóniának, vagy energetikai egyensúlynak nevezzük. Az egészség állandóan magában hordja a betegség lehetőségét és fordítva.
A nyugati orvostudomány főként a morfológia, a celluláris, illetve a kémiai kutatások, az analízis felé fordult,elutasítást nyertek a keleti tanok, így elterelte a figyelmet  a szervezet energetikájának vizsgálatáról, noha ismert, hogy minden élő szervezet egy energetikai rendszer.
Dr Vollnak az az álláspontja: ha a kínai akupunktúra eredményes, ezt az energiát az akupunktúrás pontokon modern eszközökkel mérni, szükség esetén kiegyensúlyozni lehet az EKG, EMB, EEG mintájára elektromossággal.
Dr. Werner stuttgarti mérnökkel megtervezték az első Kraiss-Fritz diaterapunktőrt - azt a diagnosztikai és terápiás berendezést - , amellyel a szervezetet bekapcsolva egy küszöb alatti, mikro-amper erősségű áramkörbe, a finom cső-ohmméter segítségével minden szerv potenciálját mérni lehet. Az áram  a cső-ohnmméter beindításához szükséges. Az áramkörbe iktatott ellenállásmérő az akupunktúrás pontokon át  vizsgált szerv ellenállását, sőt annak milyenségét is méri, így fizikai képlettel kiszámítható a szerv feszültsége (potenciálja).



 Egy 100 egységre beosztott skálán a mutató kilengése jelzi a szerv energetikai állapotát.



Dr. Voll megfigyelte, hogy az egészséges szerv értéke mindig 50

Ha a szervezetben degeneratív elváltozás van, a szev ellenállása magas ( a potenciálja alacsony) 50 alatti értéket észlelünk

Ha a vizsgált szervben gyulladás van, az ellenállás alacsony, 50 feletti értéket mérünk.
Egy egészséges szerv a rákapcsolt alacsony áramot képes szinten tartani, mert jó a vezető képessége.A beteg szervnek rossz a vezetőképessége - akadályozott az energiaáramlás - , tehát ott fellelhetők  a lebomlási termékék, környezeti ártalmak miatt keletkezett gócok.
Dr Voll módszerével  a szervezet egésze vizsgálható  a végtagok akupunktúrás pontjain keresztül, így rövid idő alatt és pontosan mérhető fel a szervezet állapota még tünetmentes időszakban, amikor más vizsgálati módszerekkel az elváltozás még nem észlelhető, a páciens sem érzi még a betegséget.





Ezen vizsgálat előtt nem kell kikérdezni a páciens panaszait, tüneteit, hanem a mért értékek alapján lehet feltárni a szervezet problémáit.
 vizsgálat a páciens számára kényelmes, gyors.(1/2-1 óra alatt feltérképezhető az emberi szervezet energetikai helyzete.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése